Duális partnerek
Kik a duális partnerek?
Duális partnereink közé olyan üzemek és vállalkozások tartoznak, amelyeknél a szakmai oktatásban részt vevő diákok az általuk választott iparhoz/piachoz kötődő új technológiákat, trendeket és sztenderdeket ismerhetnek meg, szem előtt tartva a XXI. századi gazdasági változásokat. A duális képzőhelyek nyilvántartását a Gazdasági Kamara vezeti. A duális partnernél lehetőség nyílik az iskolákban megszerzett ágazati alaptudással duális szakirányú oktatásban részt venni, ahol a diákok a programtantervben meghatározott szakmai ismereteket sajátítják el. A képzés konkrét termelési és szolgáltatási helyszíneken zajlik, amely által korszerű gyakorlati tudás szerezhető meg.
Miért jó lehetőség neked, hogy jelentkezhetsz egy partnerhez?
A duális szakképzésnek sok előnye van a tanulók számára, hiszen valós gazdasági környezetben tanulhatnak és modern, ismereteket szerezhetnek. A duális képzésben részt vevő vállalat szívesen foglalkoztat olyan munkavállalót, aki a gyakorlati helyszínen sajátítja el a szakmához szükséges tudást. A tanuló a képzés alatt vállalati projektekben vesz részt, megismeri a vállalat által alkalmazott technológiákat, és gyakorlati tudását az elméleti oktatásban is kamatoztathatja. Az adott szakterületen a legjobb szakemberektől, vállalati környezetben sajátíthatja el jövőbeni szakmája alapjait. Mindemellett a duális szakmai oktatásban részt vevőket legalább 100 ezer, legfeljebb 170 ezer forint összegű munkabér illeti meg, ami önálló jövedelmet jelent a diákok számára már a tanulmányok alatt.
Miért jó ez a cégeknek?
A cégek számára a duális képzés hosszú távú befektetés, mert így állandó kapcsolatban lehetnek jól képzett pályakezdő szakemberekkel, akikkel már tanulmányaik során partneri együttműködés alakul ki. A diákokat még jobb teljesítményre ösztönözheti a tanulásban az, hogy tanulmányaik végén, ha jól teljesítenek, egy biztos munkahely várja őket.
Miben tér el ez a képzés a hagyományostól?
A hagyományos képzésben részt vevő diákok – számos szakma esetében – tanulmányaik végeztével kerülnek kapcsolatba az általuk választott cégekkel. A duális képzésben viszont már a tanulói évek alatt lehetőségük nyílik gyakorlati és szakmai tapasztalatot gyűjteni, akár annál a vállalatnál, ahol később el szeretnének helyezkedni.
Szakképző iskolai képzések:
Az alábbi képzéseken szakképzési munkaszerződéssel fogadják a duális partnerek a tanulókat illetve a képzésben résztvevő személyeket.
Fa- és bútoripar ágazat - Asztalos
- Börcsök Gábor ev. (6729 Szeged, Sípos Iván utca 1.)
- Börcsök Károly ev. (6729 Szeged, Sípos Iván utca 1.)
- Famíves Kft. (6728 Szeged, Dorozsmai út 35.)
- MMXH LAKBERENDEZÉSI KFT (1095 Budapest, Soroksári út 86-88.)
- Tokai-Kiss Tibor Ev. (6725 Szeged, Nyíl utca 55.)
- Logisttech Szolgáltató Kft. (6771 Szeged-Szőreg, Magyar utca 123.)
Kreatív ágazat - Divatszabó (férfiszabó vagy női szabó szakmairány)
- Aranyvarrótű Ruhaipari Oktató Kft. (6727 Szeged, Algyői út 31.)
- BGSZ Kreatív Design Kft. (6727 Szeged, Algyői út 31.)
- Csikós Anikó ev. D’ANGE (6720 Szeged, Horváth Mihály utca 7.)
- D'ange Academy Kft. (6754 Újszentiván, Kossuth utca 15.)
- D'ange U.Sz.I. Academy Kft. (6754 Újszentiván, Kossuth utca 15.)
- Fantázia Függöny Szalon Kft. (6728 Szeged, Algyői út 31.)
- Patik Eszter ev. Eszti Style (6724 Szeged, Pulcz utca 46/b.)
- Salon D'ange Kft. (6720 Szeged, Horváth Mihály utca 7.)
- Varrástanoda Kft (6727 Szeged, Algyői út 31.)
Gépészet ágazat - Épület- és szerkezetlakatos
- Látványkapu Kft. (6800 Hódmezővásárhely, Nyárfa u.107)
- Szegedi Közlekedési Társaság (6720 Szeged, Zrínyi u. 4-8.)
Mezőgazdaság és erdészet ágazat - Kertész
- Kocsis Flóra Szőreg Kft. (6771 Szeged, Szerb utca 17.)
Szociális ágazat - Gyermek- és ifjúsági felügyelő
- Alapítvány az Alteros gyerekekért (6723 Szeged, Gyík utca 3.)
- Dr. Waltner Károly Otthon (6723 Szeged, Agyagos utca 45.)
- Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató (6726 Szeged, Bal fasor 6.) telephelyei
Szociális ágazat - Szociális ápoló és gondozó
- Ápolási Extra Egyesület (6766 Dóc, Dóczy Miklós utca 26.)
- Better Forever Nonprofit Kft. (6721 Szeged, Juhász Gyula utca 10.)
- Családbarát Idősek Bentlakásos Otthona (6727 Szeged, Gábor Áron utca 83.)
- Dr. Waltner Károly Otthon (6723 Szeged, Agyagos utca 45.)
- Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szépkorúak Szociális Otthona (6833 Görcsöny, Hársfa utca 6.)
- Napsugár Integrált Szociális Intézmény Csongrád-Csanád Vármegye (6760 Kistelek, Kossuth utca 46.)
- Napsugár Integrált Szociális Intézmény Csongrád-Csanád Vármegye Ópusztaszer (6767 Ópusztaszer, Tóhajlat utca 133.)
- Őszidő Nonprofit Kft. (6724 Szeged, Zákány u. 25)
- PAX ET VITA Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság - Gesztenyeliget Nyugdíjas Lakóotthon (6726 Szeged, Derkovits Fasor 15.)
- Szegedi Ősz Idősotthon (6724 Szeged, Zákány utca 25.)
Műhelyiskolai képzések:
Az alábbi képzéseken együttműködési megállapodással fogadják a duális partnerek a tanulókat.
Fa- és bútoripar ágazat - Asztalosipari szerelő
- Börcsök Gábor ev. (6729 Szeged, Sípos Iván utca 1.)
Építőipar ágazat - Szobafestő
- Pócsik Kft. (6728 Szeged, Bérkert utca 99.)
Kereskedelem ágazat - Bolti előkészítő, Pénztáros
- OBI Szeged (Szeged, Szabadkai út 7.)
Partnerek teljes listája a 2023/24 tanévtől
Alapítvány az Alteros gyerekekért
6723 Szeged, Gyík utca 3.
Horváthné Szabó Ágnes
kuratóriumi elnök
12 tanuló
Fantázia Függönyszalon Kft.
6728 Szeged, Algyői út 44.
Remzsőné Rádóczy Éva
oktató
12 tanuló
Patik Eszter - Eszti Style
6724 Szeged Pulz u.46/ B. 2em. 209.
Patik Eszter
tulajdonos
10 tanuló

PAX ET VITA Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság
6726 Szeged, Derkovits Fasor 15.
.
.
3 tanuló

Pócsik Kft.
6726 Szeged Bérkert utca 99.
Pócsik Géza
tulajdonos
3 tanuló

Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató
6726 Szeged, Bal fasor 6.
Hasznosi Péter
oktató
31 tanuló